OPULENT

Kávéházból a Fehér Házba?

2018. június 09. 16:49 - Opulent

administration-architecture-building-129112.jpg

A Starbucks elnök vezérigazgaó Howard Schultz lemondása körüli spekulációk szerint 2020-ban Schultz lenne a demokrata jelölt az Egyesült Államok elnök választásán.

 

Schultz 1982-ben 11 kávézóból építette fel a Starbucks-ot, amely ma már 77 országban 28 000 üzlettel rendelkezik. Schultz soha nem fogta vissza magát a politikai vitákban hangosan véleményt nyilvánított. Donald Trump bevándorlással kapcsolatos megnyilvánulásai után bejelentette, hogy a Starbucks 10 000 menekültet fog alkalmazni a világ minden pontján az elkövetkező öt évben. Amikor 2016-ban megválasztották Donald Trumpot az Amerikai Egyesült Államok elnökének, azt mondta, hogy hetekig küzdött azzal, hogy fájdalmát szavakba tudja foglalni és le tudja írni, amit az új amerikai irányról érez. Egy évvel később arról beszélt, hogy Trump olyan elnök, aki minden nap egy teljesen új káoszt alkot. Nagyon keményen beleszállt Trumpba, amikor az elnök azt mondta, hogy a charlottesville-i neonáci tüntetéseken kialakult összecsapások miatt mindkét oldal felelős.

architecture-building-business-303324.jpg

Az Atlantic Council nevű eseményen azt mondta:

 

...most nem a nacionalizmus, az izoláció idejét éljük. Ebben a megosztottságban az együttműködésre, nem a falak, hanem a hidak építésére kell törekednünk.

 

Howard Schultz nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy elindul az elnöki székért, mert mély aggodalommal tölti el az ország állapota. Schultz múltjával semmivel sem lenne kevesebb esélye nyerni a választásokon, mint Donald Trumpnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opulent.blog.hu/api/trackback/id/tr1114034614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása