OPULENT

A milliárdosok titka: ezt teszik minden nap egy órában!

2018. május 31. 14:33 - Opulent

digital-moto-360-motorola-23475.jpg

 

A Business Insideren jelent meg egy cikk, amiben Michael Simmons kutatta a sikeres emberek szokásait és összefoglalta a tapasztalatait. A cikk szerzője a kutatás során arra jött rá, hogy az olyan milliárdosok, mint Bil Gates, Elon Musk vagy Mark Zuckerber minden nap legalább egy órát arra fordítanak, hogy képezzék magukat.

 

 

Minden nap egy órát arra szánnak, hogy nem a munkával foglalkoznak, hanem könyvet olvasnak vagy gondolkodnak. A cikkben a szerző arra buzdít minket, hogy tegyük szokásunkká a napi egy óra tanulást, olvasást, gondolkodást. A másik nagyon fontos instrukció, hogy azt amit az egy órában tanultunk vagy olvastunk összegeznünk kell és meg kell próbálnunk átültetni a gyakorlatba. Ki kell próbálni a működését. Kísérletezni kell vele.

 

Igazából ezt az egy órát, egy egyedüli barinstormingnak is el lehet elképzelni. Ki kell találnunk egy olyan témát, amivel ebben az egy órában foglalkozni szeretnénk és utána kell járni. Az elkövetkező fél órában az arról szóló szakirodalmat kell olvasnunk, majd gondolkodnunk kell rajta, hogyan alkalmazhatjuk, hogyan vonatkozhat ránk.

 

alarm-clock-calendar-close-up-908298.jpg

 

"A halogatás a döntés ellentéte, olyan általános akadály, amelyet minden embernek le kell győznie" - írja Napoleon Hill a Gondolkozz és Gazdagodj! című művében. A könyv hasonló gondolatok között született meg, mint a fenti cikk. A 25 éves fiatal újságírónak Napoleon Hillnek nagy lehetőség volt, amikor interjút készíthetett az akkori Amerika leggazdagabb emberével, Andrew Carnegievel. Az interjú után Hill 500 gazdag és sikeres emberrel készített interjút és arra koncentrált az interjúk során, hogy mik lehetnek a siker és a gazdagság alap törvényei.

 

A könyvében 13 alapelvben összegzi a tapasztalatait. A könyv alapműve lett az önfejlesztő irodalomnak, majdnem mind a 13 alapelvről könyvtárnyi mennyiségű mű született.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://opulent.blog.hu/api/trackback/id/tr8414014976